Október 29. A stroke világnapja
A fejlett ipari társadalmakban – így hazánkban is – az agyi érelzáródás okozta akut iszkémiás stroke (AIS) a halálozás harmadik, a tartós ápolást igénylő rokkantság első leggyakoribb oka.
Mi a stroke és hogyan alakul ki?
Akkor beszélünk stroke-ról, amikor az agy bizonyos területein valamilyen okból kifolyólag jelentősen lecsökken vagy megszakad a vérellátás, a nem megfelelő véráramlás pedig az agyszövetek károsodását okozza. Ennek leggyakoribb oka, ha az agyi erekben valamilyen akadály – például vérrög – képződik.
Hány embert érint a stroke Magyarországon?
Hazánkban évente mintegy 27 ezer ember kerül kórházba stroke megalapozott gyanúja miatt. Körülbelül 12 ezren halnak meg akut agyi érkatasztrófa következtében, a túlélő betegek közül pedig sokan tartós ápolásra szorulnak, kiemelt jelentőséggel bír tehát az akut stroke betegek sürgős kezelése.
Miért kiemelten fontos a stroke tüneteinek korai felismerése?
Koponyaűri erek elzáródásánál a visszafordíthatatlan agyi károsodás kockázata az elzáródástól kezdve rohamosan nő, az önálló életre alkalmas túlélés esélye pedig percről percre csökken – valamely agyi ér teljes elzáródása esetén percenként több mint 2 millió idegsejt pusztul el, melyek pótlására nincs lehetőség. Az agyi nagyerek elzáródása esetén az agyi állománypusztulás megelőzésének egyetlen hatékony módszere az időben történő, speciális katéteres vérrög-eltávolítás.
Hogyan ismerjük fel a stroke-ot?
A stroke jeleinek időben történő felismerése és az érintettek mielőbbi kezelésbe kerülése akár életet is menthet. Milyen jelek esetén érdemes stroke-ra gyanakodnunk és mentőt hívnunk?
Az alábbi betűszó segít a gyors felismerésben és segítséghívásban.
M - mosoly
Az érintett mosolya féloldalas, arca aszimmetrikus.
Képes mosolyogni az érintett személy? Mosoly közben lefittyed az arcának az egyik oldala?
O – oldalgyengeség
A beteg egyik oldalán érzékkiesés, zsibbadás, gyengeség jelentkezik.
Az érintett fel tudja emelni és megtartani mindkét karját ebben a helyzetben?
S - szavak
A beteg nem találja, elkeni a szavakat, beszéde nehezen érthető.
Érhetően beszél az érintett? Érti azt, amit mondunk neki?
T - Telefon
Kérjünk azonnal segítséget: hívjuk a mentőket!
Ha a fenti három jel bármelyikét észleli, sürgősen hívja a 112-t!
A stroke további tünetei lehetnek:
Ne feledjük: a stroke korai felismerése és a mielőbbi segítséghívás akár életet is menthet!
Forrás: Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet