MEGEMLÉKEZÉS A HŐSI HALOTT EGÉSZSÉGÜGYI KATONÁK EMLÉKMŰVÉNÉL

A Szent György Lovagrend és a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház közös rendezvényen emlékezett meg a II. Világháborúban elesett hősi halott egészségügyi katonákról, a Kórház 11-es Huszár úti telephelyén található emlékműnél. A rendezvényt Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár is megtisztelte jelenlétével.

Fülöp András főhadnagy, történész és hadszintérkutató, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy hősi halott egészségügyi katonáknak csak két helyen van emlékműve az országban: Budapesten és itt, Szombathelyen. A szombathelyi emlékmű Bozzay Ödön szobrászművész alkotása, amit 1943. október 10-én, nagy nyilvánosság előtt avatott fel vitéz Bakay Szilárd vezérezredes. Mint megtudtuk, az emlékmű a mai napig befejezetlen. A bal oldali oszloprészen ugyanis az 1941-es évszám szerepel, a kezdő időpont, amikor Magyarország hivatalosan is hadviselő féllé vált, azonban a jobb oldali oszlopon nincs végleges évszám, hiszen 1943-ban még nem tudták, hogy meddig fog tartani a világégés. Beszédének végén köszönetet mondott Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának, és a Vas Megyei Temetkezési Kft.-nek az emlékmű felújításában nyújtott segítségért.

A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részéről Dr. Stánitz Éva főigazgató köszöntötte a megjelenteket, külön köszönetet mondva Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár úrnak, hogy jelenlétével megtisztelte a rendezvényt. Köszönetet mondott az elődöknek is, akik az emlékművet annak 1945 utáni elbontását követően gondosan megőrizték, majd a 90-es években újra felállították. Kihangsúlyozta, hogy a telephelyen - ahol az elmúlt évtizedekben számos infrastrukturális fejlesztés valósult meg - jelenleg is aktív pszichiátriai osztály és krónikus belgyógyászat működik, többségében idős betegekkel, így a megemlékezést csak szűk körben, meghívott vendégek részvételével lehetett megtartani. Végül azt kívánta, hogy se a jelen, se a jövő generációinak ne kelljen megélnie a háborús helyzetet, az abban helytállás kötelezettségét. Beszédét a katolikus liturgia énekével zárta: Békét Családunknak, Békét Nemzetünknek, Békét a Világnak.

Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár ünnepi megemlékező beszédét azzal kezdte, hogy csak pár napja ünnepeltük Semmelweis Ignác születésnapját, a magyar egészségügy napját, így különösen méltó, hogy most megemlékezzünk azokról is, akik az életüket adták az egészségügyi hivatásuk teljesítése közben. Kiemelte, hogy Semmelweis korszakalkotó felfedezésében különösen figyelemre méltó, hogy az megfigyeléseinek „józan paraszti ésszel” történő átgondolásából eredt. Az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások jelentőségének hangsúlyozásával Semmelweis a prevenció fontosságára hívta fel a figyelmet, ami a 21. századi orvoslásnak is az egyik legfontosabb eleme. Elmondta, hogy a számos honvédő háborúnak, amit a történelem folyamán vívtunk, mindig volt egy borzalmas oldala: amikor a katonák a sárban, a fagyban, a lövészárokban várták a bizonytalan holnapot. A borzalmakból azonban az egészségügyi katonáknak jut a legtöbb, ezért azt kívánja, hogy soha ne kelljen ezt átélnie senkinek. Végezetül köszönetet mondott a Markusovszky Kórház dolgozóinak kimagasló munkájukért és helytállásukért.

Az emlékművet a beszédeket követően Bokor Zoltán atya áldotta meg, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A rendezvény zárásaként a Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj katonái tartottak harcászati és mentési bemutatót.


Fotógaléria (25)