Szeptember 13-án „Láthatatlanok” című rendezvényére várta az érdeklődőket Intaházára a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Pszichiátriai és Addiktológiai Rehabilitációs Osztálya.
A megjelenteket Dr. Nagy László osztályvezető főorvos, pszichiáter, pszichoterapeuta köszöntötte. Beszédében utalt arra, hogy milyen sokféleképp teszi láthatatlanná a társadalom, a közösség, a család a szokványostól épp eltérőnek ítélt jelenségeket, személyeket, vagy az egyén a saját személyiségének bizonyos vonásait.
A megnyitót követően Szendiszűcs István képzőművész „Az arcokon a ráncok” című fotókiállítását Ölbei Lívia újságíró ajánlotta a közönség figyelmébe. Mint elmondta, ha Szendiszűcs István kiállít, az csupa jót jelent, mivel Ő egy rendkívül sokoldalú alkotó. A rendezvényen kiállított fekete-fehér, szociográfiai ihletettségű fotói megmutatják, hogy „biztosan jár azon a mezsgyén, amely a nézés és a látás között húzódik. Nemcsak néz, hanem lát is.”
Délután a pszichoterápiás és a pszichiátriai intézményekről hangoztak el előadások, „Mint az elvermelt krumpli?” címmel. Dr. Zalka Zsolt PhD pszichiáter, pszichoterapeuta a gyógyító közösség működésének sajátosságairól, a terápiás folyamatban résztvevők, tehát a gyógyítók és páciensek, és az általuk alkotott terápiás közösség gyógyulás érdekében vállalt együttes felelősségéről beszélt. Ezt követően Dr. Kapócs Gábor neurológus, volt helyettes államtitkár, a szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthona volt igazgatója idézte fel az intézményben eltöltött időszak tapasztalatait.
A rendezvény végén Bacsák Dániel kriminológus idén megjelent, „A láthatatlanok – Pszichiátria a határon” című könyvét mutatta be a szerző. A műben feleleveníti a szentgotthárdi pszichiátriai intézmény volt munkatársaként szerzett élményeit, betekintést engedve a krónikus pszichiátriai betegek intézeti mindennapjainak zárt világába, a mindennapok feszültségeibe.
Fotók:
- Benkő Sándor
- Szendiszűcs István facebook oldala
Ölbei Lívia fotókiállítás-megnyitójának teljes szövege:
https://www.artlimes.hu/cikk?id=1378