Tegyünk együtt a jövőért!
2023. szeptember 21-23. között Hévízen rendezték meg az Egészségügyi Szakdolgozók 53. Országos Kongresszusát. A kongresszus mottója: „Tegyünk együtt a jövőért!”.
A három napon át tartó rendezvény házigazdája az idén a 175. születésnapját ünneplő Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház volt. Több mint háromszáz szakember érkezett az ország minden részéből a kongresszusra, amelyen kórházunk 15 munkatársa is képviselte magát szakmai előadások megtartásával.
Altmajer Beáta ápolási igazgató asszony nem csak előadásával képviselte a kórházat, hanem üléselnökként moderálta is a szakmai fórumot. Az előadások tükrözték a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórház Ápolás szakmai szemléletét, a jelenkor szakmai kihívásait. A rendezvényen ápolási igazgató asszony kiemelte, nem csak a jelenben kell gondolkodni, hanem a jövőt is fel kell építeni, hogy egy folyamataiban jól működő egészségügyi ellátórendszer jöjjön létre, ami lépést tart a modern kor kihívásaival. A színvonalas előadások megmutatták, milyen sokrétű az egészségügyi hivatás.
A kongresszuson résztvevő kollégák az előadásaikban bemutatták sikereiket, eredményeiket, mindennapi kihívásaikat, mások számára láthatóvá tették a betegek gyógyulásáért tett erőfeszítéseket.
Az előadásokat a résztvevők az alábbi címekkel tartották meg: