Búcsú Dr. Kiss Béla főorvostól

 

Búcsú Dr. Kiss Béla főorvostól
(1965-2024)

 

…Megtörtént a hihetetlen, elragadta a kíméletlen halál….

Kiss Béla 1965-ben született Pécsett, iskoláit is itt végezte. 1991-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi karán diplomázott. Ezt követően lépett be friss diplomásként a szombathelyi Markusovszky Kórházba, amely haláláig egyetlen munkahelye volt. Az Általános Sebészeti Osztályon kezdte orvosi működését, de rövid időn belül csatlakozott a Mellkassebészeti Osztály orvosi csapatához.  1995-ben általános sebészetből, majd 1998-ban melllkassebészetből szerzett szakvizsgát, kiváló eredménnyel. 

Vezetőjeként első lépéseitől kezdve figyelhettem, támogattam töretlen szakmai fejlődését. 2005-ben adjunctusi, 2016-ban főorvosi kinevezést kapott. Időközben kiváló orvossá és kiváló mellkassebéssszé vált, a mellkassebészeti nyitott és minimalisan invazív videós műtéteket (VATS) kitűnő eredménnyel végezte.   

A betegei szerették és Ő is szerette a betegeit, harcolt értük, figyelemmel kísérte sorsukat. 

Több Markusovszky Tudományos Pályázat nyertese, dijazottja volt. Több első szerzős és számos másodszerzős tudományos közlemény fűződik a nevéhez. A tüdőgyógyászat, általános sebészet, mellkassebészet tudományos kongresszusainak rendszeres résztvevője, díjazott előadója, társszerzője  volt. A szombathelyi mellkassebészeti delegáció tagjaként részt vett az Európai Mellkassebészeti Társaság számos kongresszusán ( Pozsony, Prága, Koppenhága, Stockholm, Ljubjana etc. ) Ugyancsak a szombathelyi alapítású International Thoracic Surgery Congress belföldi és európiai rendezvényein  is figyelemmel kísérhette a mellkassebészet fejlődését. Az így szerzett tudást és tapasztalatot sikerrel alkalmazta a műtéti tevékenysége során.

A kórházi Egészségügyi Szakszervezet  alelnökeként sokszor bizonyította szocialis érzékenységét is. Érdekelte a magyar történelem, a Magyarok Világszövetségében aktívan tevékenykedett, jó magyar hazafi volt.

Hiányát kollegaként  mi is nagyon érezzük.

Szerető családja,  felesége és gyermekei felfoghatatatlan tragédiaként élik meg váratlan hirtelenségű halálát. 2024. augusztus 21. hajnalán egy ígéretes szakmai karrier tört ketté, szakadt meg.

Jó emlékét a kórház összes dolgozója, a Mellkassebészeti Osztály orvosai, munkatársai, nővérei megőrizzük, szerettei, barátai, betegei, kollégái gyászában mi is osztozunk.

Isten Veled Főorvos Úr! Nyugodj békében Béla!

Dr. Kecskés László István
osztályvezető főorvos

Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
Mellkassebészeti Osztály