Ugrás a főmenüre Ugrás a tartalomra Ugrás a lábléchez
06 94 / 311 542

Prof. Dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár kapta idén a Pető Ernő Emlékérmet

 

Vas Vármegye és Szombathely Város Közkórháza alapítója, dr. Pető Ernő emlékére és az Onkológiai Osztály alapításának 75. éves jubileumára tartott ma tudományos ülést kórházunk. A rendezvényen, ahol Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, és dr. László Győző, Szombathely MJV alpolgármestere is tiszteletét tette, kitüntetések átadására, és a kerek születésnapot ünneplő volt és jelenlegi munkatársaink köszöntésére is sor került.


Az ünnepség a hagyományok szerint az Annunciáta szerzetes ápolónővérek emléktáblájának koszorúzásával kezdődött, ahol Altmajer Beáta ápolási igazgató mondott beszédet, majd a Kórház Emlékparkjában található Pető Ernő szobornál prof. dr. Márkus Béla, a Tudományos Bizottság elnöke mondott ünnepi beszédet.


A kórház Romhányi termében prof. dr. Márkus Béla, a Tudományos Bizottság elnöke köszöntő szavai után Dr. Pető Ernő, a Markusovszky Kórház megalapítója címmel tartott előadást, majd dr. Lippai Norbert főigazgató adta át a születésnapi jubileumi érmeket, és emléklapokat.


Az idei év Dr. Pető Ernő Emlékelőadását prof. dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, tanszékvezető, egyetemi tanár tartotta, Egy szállítóhajó történetétől a személyre szabott kezelésig címmel.


Az emlékünnepségen a hagyományokhoz híven elismerések átadására is sor került. 


A Dr. Pető Ernő Emlékérmet prof. dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, tanszékvezető, egyetemi tanár vehette át dr. Lippai Norbert főigazgatótól.


Prof. Dr. Dank Magdolna általános orvosi diplomáját 1986-ban szerezte, később tanulmányait mentálhigiéné szakon, egészségügyi szakmenedzserként és jogi szakokleveles orvosként egészítette ki. Szakvizsgát tett belgyógyászatból, klinikai onkológiából, klinikai farmakológiából, valamint palliatív orvoslásból. 2003-ban szerzett PhD fokozatot, 2010-ben habilitált, és 2026-ban avatták az MTA doktorává. Tudományos tevékenysége során a szolid tumorok prediktív és prognosztikus faktorait vizsgálja.


1987-től 2025-ig a Semmelweis Egyetem klinikai orvosa, adjunktusa, docense, majd egyetemi tanára. 2025 februárjától az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója és a Semmelweis Egyetem Klinikai Onkológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Az Onkológiai- és a Palliatív Orvoslási Grémium elnöke, továbbá az ASCO CEE Regionális Tanácsának tagja.


Oktatási tevékenysége során négy doktorandusz hallgató szerezte meg témavezetése mellett a PhD fokozatot. Klinikai vizsgálatok vezetőjeként többek között a modulált elektro-hipertermia és az onko-rehabilitáció területén ért el eredményeket. Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen orvos elnöke, valamint a Pink Bolero civil szervezet alapító tagja.


Munkáját számos díjjal ismerték el, ezek közül kiemelendő a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, a Dr. Dollinger Gyula-emlékérem, a George Weber Díj és a Batthyány-Strattmann László Díj.


Tudományos munkásságát 187 közlemény, 55 könyvrészlet és 1 szerkesztett könyv fémjelzi. Hirsch-indexe 24, független idézettsége meghaladja a 4000-et, kumulatív impakt faktora magasabb, mint 400.


Németh Rita osztályvezető ápoló Szakdolgozói Életműdíj kitüntetésben részesült, amit dr. Lippai Norbert főigazgató és Altmajer Beáta ápolási igazgató közösen adták át a kitüntetettnek.


Németh Rita 1987-ben érettségizett és még ugyan ebben az évben csatlakozott a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szakdolgozói kollektívájához.  1988-ban a Radiológiai Osztályra került, ahol megismerkedett a betegellátás láthatatlan területével.


Folyamatosan képezte magát, először röntgenasszisztensi, később röntgen-műtős szakasszisztens végzettséget szerzett. Precizitását, magas szintű szakmai tudását látva 2003-ban megbízott csoportvezető röntgen műtős asszisztens megbízatást kapott, majd 2011-ben az Intervenciós és Kardiovaszkuláris Radiológiai Osztály osztályvezető asszisztensévé nevezték ki.


Kiemelkedő helyzetfelismerése, problémamegoldó képessége elősegítette a nyugodt, megbízható szakmai háttér kialakítását. Kreatív gondolkodását nem csak az osztály működésében tudta kamatoztatni, hanem a kórház Tudományos Bizottsága Tagjaként is.


Kimagasló teljesítményével hozzájárult az egészségügyi ellátás és a szakdolgozói tevékenység fejlesztéséhez, amiért 2017-ben a „Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetést is kapott.


Példamutató precizitással, felelősségteljesen végzi mindennapi munkáját, négy évtizedes szolgálata alatt, hűséggel, alázattal és szakmai elkötelezettséggel szolgálja az intézményt és a beteg embereket.


A rendezvény zárásaként az Onkológiai Osztály alapítása 75. éves jubileumának alkalmából dr. Dankovics Zsófia, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Onkoradiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa tartott előadást, Onkológiai osztály Szombathelyen - Mi történt a 75 év alatt? címmel.


Fotógaléria: facebook.com/markusovszky