Kórházunk orvosigazgatója, volt főigazgatója, Dr. Stánitz Éva "AZ ÉV VASI EMBERE"!
Vas Vármegye Önkormányzata és a Vas Megyéért Egyesület 27. alkalommal hirdette meg az Év Vasi Embere választást. A Kuratórium döntése alapján 2024-ben ketten, Dr. Stánitz Éva, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója, volt főigazgatója, és Varga Albin, a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója kapták meg a kitüntető címet.
A szombathelyi Vármegyeháza Tinódi-termében tartott átadó ünnepségen Dr. Balázsy Péter vármegyei jegyző, a Vas Megyéért Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy mindkét díjazott egész életével, pályájával a közösséget szolgálta.
Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés a rendezvényen elárulta, hogy készül egy kötet, amelyben azokról olvashatunk majd, akik az elmúlt közel három évtizedben átvehették az Év Vasi Embere elismerést.
Dr. Stánitz Éva a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház orvosigazgatója, korábbi megbízott főigazgatója
A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd Pécsen végezte el az orvosi egyetemet. A következő évtizedekben belgyógyászati, háziorvostani, valamint megelőző orvostan – népegészségtani szakorvosi képesítést szerzett.
1982-ben kezdett a Markusovszky Kórházban dolgozni, később háziorvosként Nemesbőd és Vát betegeit látta el.
Két évtizedes praktizáló orvoslás után megpályázta a szombathelyi tisztifőorvosi állást. 10 évvel később megyei tisztifőorvossá nevezték ki. Élvezte a sokrétű munkát az egészségügyi szolgáltatások ellenőrzésétől a fertőző betegségek felügyeletén át az élelmiszerbiztonság és a vízminőség ellenőrzéséig. Máig büszke az általuk kidolgozott egészségfejlesztési programokra, a prevenciós ellátás fejlesztésére, amelyekért magas állami kitüntetést kapott: Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át a köztársasági elnöktől.
Munkahelyi feladatain kívül is sokat vállalt: tudományos fokozatot szerzett, tanított a szakképzésben és a felsőoktatásban, elnöke volt a megyei Vöröskeresztnek és a Kormánytisztviselői Kar megyei köztestületének.
2019-ben nyugdíjba vonult ugyan, de a következő évben felkérést kapott, hogy térjen vissza a kórházba: a Covid-járvány idején az oltások szervezése és a védekezés koordinálása volt a feladata.
2021-től orvosigazgatóként, 2024 tavaszától pedig megbízott főigazgatóként is dolgozott.
Ambiciózus, lendületes vezető, ugyanakkor konszenzuskereső, nyugodt személyiség, aki minden eddigi feladatában örömöt talált. Most már tartalmas és sikeres pályája lezárására készül – a jövőben a családjával szeretne több időt tölteni.