14 millió forintos ultrahang készülék a vadászoktól
Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. a hagyományoknak megfelelően 2024-ben is megrendezte az Országos Jótékonysági Vadászat napját. A vasi vadászoknak köszönhetően a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály részére a program eddigi történetében soha nem látott, 14 millió forintos eszköz került beszerzésre. Idén az Országos Adományozó Okiratot is kórházunkban adták át.
Az összefogás célja, hogy a vadászok és a támogatók adományaiból olyan hiánypótló orvosi eszközöket szerezzenek be, melyek elősegítik a beteg gyermekek gyógyulását. Az adományokat vármegyénként 1, összesen 19 kórház kapja.
A 2024 évben befolyt adományok ünnepélyes átadóján Dr. Lippai Norbert, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, külön Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár urat, aki jelenlétével megtisztelte a rendezvényt.
Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a szervezet az elmúlt 12 évben összesen 263 millió forintot gyűjtött össze, amiből 25 kórház gyermekosztályát támogatták, összesen 437 darab hiánypótló orvosi eszköz beszerzésével. Számításaik szerint ezzel több, mint 380 ezer gyermek gyógyulásához járultak eddig hozzá, amivel a jótékonysági vadászat az ország egyik leghatékonyabb karitatív programjává nőtte ki magát. A vas vármegyei esemény sikeres lebonyolításáért külön köszönetet mondott az átadón részt vevő Dr. Kondora Bálintnak, és Ferenczi Balázsnak, a jótékonysági vadászat vas vármegyei nagyköveteinek, akiknek köszönhetően a helyi vadászok mostanáig mintegy 24 millió forinttal segítették a vasi gyerekek gyógyulását. Ezt az összeget egyedül a Fejér vármegyeiek tudták felülmúlni.
Kiss B. Zoltán, a jótékonysági vadászat nagykövete köszöntőjében az orvosok szerepét emelte ki, és arra kérte minden vadásztársát, hogy aki még nem tette meg, csatlakozzon kezdeményezésükhöz.
Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár személyes kötődését hangsúlyozta ki, mint megtudtuk, öt gyermek édesapja, egyik nagyapja hivatásos vadász, másik nagyapja pedig vasi vasutas családból származott. Elmondta, hogy az állam célja a lehető legrövidebb időn belül a legmodernebb orvosi eszközök beszerzése. A kormányzásuk alatt az erre a célra fordítható összeg megháromszorozódott, az idei évben pedig további 150 milliárd forintot biztosítanak dologi kiadásokra a kórházaknak. Mindig lehet azonban, és kell is tovább fejlődni, amiben nagy segítséget nyújtanak a jótékonysági vadászathoz hasonló kezdeményezések, ami az önzetlen társadalmi felelősségvállalás minta példája.
Dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, az Országos Jótékonysági Vadászat vas vármegyei nagykövete kiemelte, hogy az elmúlt években a kezdeményezés mellé civilek is csatlakoztak, sőt, ma már elmondható, hogy ők vannak többségben.
Dr. Csákváry Violetta,a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa ismertette az adományból vásárolt ultrahang készülék felhasználási lehetőségeit. Megtudtuk, hogy a gép nagy felbontású, részletgazdag képeinek köszönhetően gyors és pontos diagnózist lehet felállítani. A gyermek-kardiológiai ellátásban való felhasználás mellett pedig az újszülöttek koponya-, hasi-, valamint csípő ultrahang szűrővizsgálatát is elvégezhetik a segítségével. Míg korábban a lélegeztetésre szoruló újszülötteket röntgenezték, a jövőben már az új gép segítségével tüdőultrahangos vizsgálatokat is tudnak majd végezni.
A rendezvény az országos és a megyei adományozó okiratok átadásával zárult.